#CABALAlány – Fanni, a ragyogó nyár típus

#CABALAlány – Fanni, a ragyogó nyár típus

img_6995_masolat.JPG

“Nekem egy igazi anya-kiszabaduló program volt a fotózás és nagyon jó mérföldkő saját magammal való barátságban. A színtípusomat már tudtam, de a szekrényem azért még főleg sötét ruháját rejt, szuper volt ragyogó színekben látni magamat. Ugyanúgy a nőies vonalakkal, ami tudom, hogy van, mégis nehezen veszem fel sokszor “csak úgy” a csinos ruhát a farmer-póló helyett. Ezen most fordítottatok. A navy ruha, ami jött velem, azóta már itthon is volt rajtam, a fülbevaló pedig épp ma is, tényleg csak úgy, családi vízpartozáshoz. És nagyon köszönöm, hogy élménnyé is tettétek a fotózást, mint programot, nem gondoltam volna, hogy ennyire oldott tudok lenni a kamera előtt, de Dóri, olyan természetessé tetted nekem a furcsa pózokat is, hogy utólag visszanézve is békességet sugároznak a képek.” – Nagy-Török Fanni (hideg nyár színtípus)

img_7065.JPG

Ruhák: CABALA

Kiegészítők: Mácsár Andi

Fotó: Peszeki Dóri portféfotós

6.jpg

img_7067.JPG

7.jpg

A bejegyzés írója:

Elek Bettina

Elek Betti vagyok, szín- és stílustanácsadó, a CABALA ruhamárka megálmodója és tervezője. Kislány korom óta nagyon szerettem öltözködni, de a saját stílusomat sokáig nem sikerült megtalálnom. Utólag úgy látom, leginkább másokat utánoztam. Gyerekként figyeltem a társaimat, hogy ki és mi számít népszerűnek, és ennek megfelelő ruhákat viseltem. Felnőttként pedig a trendeket követve próbáltam jól érezni magam a bőrömben. Talán mondanom sem kell, hogy kevés sikerrel.

Share:

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn

Nézz szét a CABALA ruhák között!

Találd meg a számodra legjobb darabokat a Te színeidben.

Social Media

További bejegyzések

Get The Latest Updates

Subscribe To Our Weekly Newsletter

No spam, notifications only about new products, updates.

Categories

Keresés