A Fashion Revolution hetén, a divatipar átláthatósága céljából szeretnélek ezen a héten egy kicsit közelebb hozni titeket a gyártási folyamatainkhoz, egy kis betekintést engedni a munkánk azon részébe ami kevésbé van szem előtt. Megmutatni azt, hogy kik és mennyit dolgoznak azokon a ruhadarabokon melyeket itt megosztok veletek a szépséges fotókon, amiket felpróbálhattok a bemutatótermünkben és amelyeket kézhez kaptok rövidesen a megrendeléseteket követően.
Arra gondoltam, hogy több szempont szerint és különböző folyamatokat is bemutatnék nektek, hiszen nagyon sokrétű a munkánk. Az esetek többségében igazán változatos, hiszen az év különböző szakaszaiban mindig más és más feladat és kihívás vár ránk. Gondolok itt egy új ruhadarab tervezésén és megvalósításán, a ruhapróbákon és az egyedi megrendeléseken át.
HOGYAN KÉSZÜLNEK A MEGRENDELÉSEITEK A MINDENNAPOK SORÁN?
A CABALA a működését tekintve egy egészen speciális helyzetben van, hiszen nem szériatermékeket készítünk (ami azt jelenti, hogy nem egy bizonyos terméket készítünk egyszerre nagyobb mennyiségben), de nem is egészen egyedi szabóság vagyunk amikor egy teljesen specifikusan megálmodott ruhadarabot szabunk rátok. Mi valahol a kettő között vagyunk félúton. Ez a páratlan koncepció rejti magában a legtöbb nehézséget és egyben kihívást is amelyekkel találkozunk a munkánk során.
De mi történik pontosan amikor elkülditek nekem a rendeléseiteket vagy a bemutatóteremben személyesen feljegyzem a kívánságaitokat?
Már van egy jól bevált és kialakult rutinunk a munkafolyamatok során ami azt jelenti, hogy én az adott héten beérkezett rendeléseket a hétvégén összegzem és továbbítom a varrodánk felé annak érdekében, hogy ők a következő héten ezek elkészítésén elkezdhessenek dolgozni. Fontosnak tartjuk, hogy a megálmodott ruháitokra ne kelljen túlságosan sok időt várnotok, ezért ez a folyamat segít nekünk ebben. Előfordul néha, hogy a rendelések számával kimaximalizáljuk a kapacitásunkat és ilyenkor a következő hétre csúszhat pár darab elkészülésé, de minden esetben 10 munkanapon belül tudunk maradni.
Hétfőn Era indítja el a munkafolyamatot a rendelések szabásával, ami közel sem egy monoton folyamat, ugyanis ahogy a palettánk nagyon színes éppen ennek megfelelően minden héten a rendeléseink összetétele is hasonlóan vegyes. Bármennyi rendelés is érkezik hozzánk egy adott héten egy valamiben egészen biztosak lehetünk: soha nem szerepel benne két azonos megrendelés. Abban az esetben ha szerepel a kinyomtatott megrendelésben 50 db ruha azok biztosan eltérő fazonok, színükben sem stimmelnek és a méretük is változik.
Sorban haladunk a megrendelések listáján, kezdve az első ruhával és annak szabásmintájával. Era kikeresi az állványról az adott fazon szabásmintáját és a rendelésben szereplő méretet kiveszi belőle. Ezt követően a közel 70 féle szín közül megkeresi, hogy melyik szín tartozik a megrendeléshez. Ha azt gondolnátok, hogy ez egy egyszerű folyamat akkor nézzétek végig a színskálánkat. Sokszor ez az egyik hibaforrásunk, ugyanis nagyon sok közeli és hasonló árnyalatunk van már és bár mindegyik anyag fel van címkézve – sőt még mintadarabokból egy táblázat is van az anyagok mellett amely mutatja a pontos megnevezésüket – még így is előfordulhat néha színtévesztés.
Ezt követően ha megvan a kiválasztott szín és a hozzá tartozó szabásminta a megjelölt méretben, akkor még figyelemmel kell követni az esetleges módosításokat is és a szabás során ennek megfelelően módosítani a szabásmintát. Amennyiben egy rendelést kicsit bővebben, szűkebben, hosszabban vagy rövidebben szeretnének akkor nem elégséges a meglévő mintánkat kiszabni hanem további módosításokat kell eszközölni rajta ami minden esetben egyenként és pontos mérések által történik.
A szabást követően a kiszabott elemeket összeköti és egy papírlapon feltünteti a fazon méretét és számát, hogy a varrónőink tudják, hogy melyik szabásmintát kell összeállítaniuk illetve, hogy végezetül milyen méretet jelölő címke kerüljön majd a ruhába.
A varrás folyamatában általában egy ruhát egy személy állít össze és készíti azt el az elejétől a végig. Az összes illesztéssel, részlet vasalással együtt. Egyedül a gombok és patentok maradnak a folyamat végére.
A színek bőséges választéka nem csak a szabás folyamatát bonyolítja, de varrásnál is nagy szerepe van a színeknek, hiszen a közel 70 különböző színű anyaghoz ugyanennyi színes cérna és zipzár is tartozik. Éppen ezért két eltérő színű ruhadarab megvarrása között mindig meg kell keresni a passzoló színű kiegészítőket és átfűzni a gépeket.
Nemrégiben érkezett egy viszonylag nagyobb egyedi rendelésünk amelyben közel 50 darab basic póló elkészítését kérték tőlünk. Minden igyekezetünk ellenére ezt a mennyiséget kicsit több, mint 3 hét alatt tudtuk teljesíteni a fent említett részletek miatt. Hiszen bár „csak” 50 darab hasonló szabású pólót gyártottunk ami normál esetben egy szériavarrásnak számít és gyorsabb folyamat, a mi esetünkben a különböző színek miatt máris egy rendkívül aprólékos és hosszadalmas műveletté változott. Minden színt egyenként kell kiszabnunk és mindegyik darab varrása között átfűzni a gépeket is ami minden esetben meghosszabbítja a folyamatot.
Az elkészült rendelések a hét végére egy ruhaállványon sorakoznak. Mielőtt én ezeket elhoznám a varrodából még Judit, a varroda vezetőnk minőség ellenőrzi őket. Egyenként végig nézi a darabokat, hogy minden rendben történt-e a gyártás során, nincs-e szálhiba az anyagban, minden pontosan lett-e elkészítve.
Miután minden szépséges darabbal elkészült a varrodánk érkezem meg én és megpróbálok felpakolni magamra mindent, hogy elszállítsam őket oda, ahol a csomagolásuk történik. Ilyenkor beazonosítok minden egyes ruhadarabot, hogy kinek a rendelése és szétválogatom őket annak megfelelően, hogy csomagküldéssel vagy személyes átvétellel szeretnétek megkapni azokat. A csomagokat én magam állítom össze és címkézem fel nektek, míg a személyes átvételre váró ruhácskákat beviszem a bemutatóterembe és mindenkit kiértesítek az elkészült rendeléséről.
Bízom benne, hogy izgalmasnak találtátok ezt a sorozatot amely által kicsi betekintést nyertetek a kulisszák mögé. 🙂